hétfő, 26 január 2009 01:00

K.L.B. trio – az új dimenzió

Írta:

fokep klbTemérdek együttes lepte el a közelmúltban hazánk jazz pódiumait, ám nagyon kevés tudott merően újat, egyedit letenni a közönség elé. Az ország három (talán) legkiválóbb zenésze most összeállt, és csinált egy ilyen ritkaságszámba menő csapatot.

Kaltenecker Zsoltról, Lukács Péterről és Borlai Gergőről szól ez a történet. Mindegyikük elsősorban a jazz műfajához köthető stílusban játszik, ám Peta és Gergő neve sok más zenével, lemezzel is kapcsolatba hozható. Mindhárman már kiskorukban elkezdtek ismerkedni, barátkozni a zenével, és ez a szenvedélyük lett, s nem is maradt abba sok zenekedvelő örömére.

[Zsolt]

1970. október 12-én született Budapesten. Klasszikus zenei tanulmányait nyolcéves korában kezdte. Néhány év elteltével az improvizáció és a komponálás felé fordult az érdeklődése. 1996-ban végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Jazz-zongora szakán, és ezen év őszén New York-ban Jaki Byard-nél folytatta tanulmányait magánúton. 1999-ben megjelent "Songs From The 20th Century" című albuma az "Év Jazzlemeze" díjat kapta. Saját neve alatt eddig tizennégy lemeze jelent meg, ebből tíz Japánban is terjesztésre került, ahol e felvételek mind a közönség, mind pedig a kritikusok körében elismerést váltottak ki. 1995 óta korosztályának legjobb magyar zenészeivel dolgozik együtt. Koncertezett illetve turnézott Csehországban, Szlovákiában, Japánban, Oroszországban, Angliában, Ausztriában, Romániában és Lengyelországban. 2009 január 26-29 között Belgiumban, Luxemburgban és Franciaországban ad turnét a K.L.B.-vel. Szintén az új zenekarral szlovákiai koncertsorozatuk lesz február 16-20 között. A zongorát felváltva 2003 óta egyre többet játszik elektronikus billentyűs hangszereken, és ma már a szintetizátort tekinti fő hangszerének. A kezdetektől felismerhető egyedi játékstílusa, sajátos „sound”-ja. Jelenleg a K.L.B. trión kívül a Lantos Zoltán Mirrorworldben billentyűzik.

[Peta]

1978. április 6-án született Pápán. Tanulmányait az Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskolában kezdte, ez idő alatt három évig fuvolázni tanult a helyi Bartók Béla Zeneiskolában. 1988. karácsonyára kapta első elektromos gitárját édesapjától, előtte az ő orosz akusztikus gitárján már keresgélte a hangokat, de komolyabban ettől fogva kezdett a gitárral foglalkozni. Autodidakta módon képezte magát, mivel a városban nem volt könnyűzenei oktatás, és akkor az érdekelte igazán. Tehát maradtak a lemezek, kazetták és a videók. „Civil” tanulmányait a Türr István Gimnázium matematika- fizika- számítástechnika tagozatán folytatta, majd 1996-ban Budapestre költözött. Itt érettségizett, és a gimnázium 4. osztályával párhuzamosan kezdett járni a Kőbányai Zenei Stúdióba, természetesen gitár szakra. Itt Babos Gyula és Tornóczky Ferenc voltak a főtárgy tanárai. 2001-ben kitűnő eredménnyel szakvizsgázott. Azóta is a fővárosban él, zenél és tanít. 1991 és 2008 között 12 nívós díjat kapott, köztük a „legjobb hangszeres szólista különdíjat”, a „legjobb gitáros különdíjat (többször is)”, a „hangszeres szólista Arany fokozatot”, az „előadóművészi jutalom a kortárs magyar zeneművek bemutatása terén kifejtett kiemelkedő tevékenységért" kapott díjat, a „rock kategória 1. helyet”, és az „év gitárosa címet”. Közel harminc lemezen működött közre szerzőként, gitárosként, hangmérnökként, illetve producerként. Jelenleg a K.L.B. trio mellett a Bikini szólógitárosa.

[Gergő]

1978. május 27-én született Budapesten. 3 éves korában kezdett el dobolni Harvey Mason és Joe Morello hatására, akiket Herbie Hancock és Dave Brubeck lemezein hallott. Szerencsére édesapja hobbizenekarának a dobfelszerelése a rendelkezésére állt, így önszántából az első dolog, amit meg akart valósítani, az Hancock Chameleon-ja és Brubeck Take Five-ja volt. 6 éves korában ezzel a két dallal vették fel egy zeneiskolába az ország egyik legjobb dobtanárához, Nesztor Ivánhoz. Nála 12 éves koráig tanult, majd leginkább autodidakta önképzésbe csapott át. Még 12 éves korában kezdett el zenélni a hazai zenei élet élvonalában, amely örömére a mai napig töretlen. 2008-ig közel 130 CD-n hallható a játéka. Eddigi élete során együtt dobolt Tommy Campbell-el, Steve Smith-el, Trilok Gurtu-val és Akira Jimbo-val különböző dobos fesztiválokon, illetve koncerteken. Volt szerencséje együtt muzsikálni Bob Mintzer-rel, Hiram Bullock-kal, L. Shankar-ral, Vernon Reid-del és Iain Ballamy-val. Kétszer választották az év dobosának és két életműdíjjal is megtisztelték. Két aranylemezét produceri tevékenységei miatt kapta. 2001-ben az Arany Dobverő díjat, illetve 2004-ben az Artisjus „előadóművészi jutalom a kortárs magyar zeneművek bemutatása terén kifejtett kiemelkedő tevékenységért" díjat vehette át. Eddig két szóló lemeze jelent meg. Az elsőt 17 éves korában írta, amit 1998-ban jelent meg „17” címmel. A második lemez 2004-ben jelent meg Sausage címmel. Saját zenekarával, a European Mantrával pedig három albumot készített 2001 és 2007 között. Jelenleg a K.L.B. trióban dobol, mellette Ladányi Andrea táncművésszel adnak közös fellépéseket BL néven. (koncerteken előfordul Charlie, Presser, László Attila és Tzumo mellett is)

[K.L.B. Trio]

néven hoztak létre tehát ők hárman egy zenekart, amely valószínűleg mindhármuk szíve csücske lett. Zsolt mindig is a saját, előremutató törekvéseit valósította meg. Lemezei Kaltenecker Trio néven jelentek meg, ám mindegyik egy újabb, teljesen modern hangzásvilágot megjelenítő atmoszférával bír. Gergővel már 1999-ben együtt játszott, négy lemezén is ő dobol. A legfontosabb talán, ami mindenképpen ki kell emelnem ezzel a formációval kapcsolatban (melyben a basszusgitáros szerepét legtöbbször Papesch Péter töltötte be), hogy a három zenész teljesen egyenrangúan játszott. Nem volt hierarchia, mindegyikük szólózott, hozott ötleteket. Érdekességként megemlítem, hogy ezekre a trio lemezekre Zsolt mindig hét, Gergő pedig három számot írt. Így alakult ki egyfajta kötelék Zsolt és Gergő között. Kaltenecker persze járta az útját eközben, és szóló-, duó-, illetve más triólemezeket is kiadott. Volt köztük szving, ütőhangszer-zongora formáció, elektronikus zene billentyűn Andrew J. DJ-vel, és world music-os anyag is. Gergő pedig saját lemezei és a rengeteg más album mellett, melyeken közreműködött, saját csapatával, a European Mantrával (EM)törte az utat. Ő sem ragadt le egy stílus mellett, hacsak nem tekintjük annak a „borlais” elnevezésű zenét. Kevert a EM világába rengeteg más műfaji elemet, úgy szokta csak emlegetni, hogy „trash-metal-pop-funk-jazz-rock”. Lényeges hozzátennem, hogy ennek a zenekarnak a gitárosa volt Peta, akivel együtt szerezték a számokat. (Nagy János billentyűzött, és Papesch Peti basszerozott). Így került hát kapcsolatba egymással a három zenész. A rajongók, és jazz-őrültek közül bizonyára sokan – köztük én is – sokszor eljátszottam a gondolattal, hogy vajon ha összeállna ez a három zseniális és kimagasló zenész, mit művelnének együtt. Kaltenecker Zsolt, az örökké megújuló trió zeneszerzője-billentyűse, Lukács „Peta” Péter a European Mantra megszállott, teljesen egyedi, szállós, hátborzongató (a szó legpozitívabb értelmében persze) játékú gitárosa, és Bolrai Gergő, a dobosfenomén, aki szintén mindig rátesz egyel a lapátra. S íme, megalakult a banda, nemes egyszerűséggel a három vezetéknév kezdőbetűit egymás után rakva, K.L.B. néven. Így már teljesen látható is az említett egyenrangúság, hiszen ez a trió már nem Kaltenecker nevén fut, hanem Kaltenecker-Lukács-Borlai Trióként indult útnak 2008-ban. Eleinte a hármójuk szerzeményeiből kezdtek válogatni, és azokat a számokat játszották átdolgozva a koncerteken, aztán hozzáfogtak a saját számok írásához, természetesen kimondottan az új formációhoz. Többször is beszélgettem Zsolttal a különféle ötleteiről, zenekari tagváltásokról, és az egyik ilyen alkalommal említette, hogy valami egészen különleges basszusjátékra vágyik. Nos, az lett belőle, hogy ő játssza a basszust a bal kezével. Vagyis így néz ki a K.L.B.: Zsolt bal keze – basszusgitár hangzás, Zsolt jobb keze – szintetizátor, Peta – gitár plusz effektek, Gergő – dobok. Végül pedig idézek néhány gondolatot minderről Zsolt honlapjáról, mert úgy gondolom, valaki még nálam is sokkal de sokkal jobban tudta ezt mondatokba önteni. Íme:

„A 2008-ban alakult zenekar tagjai nem mondhatják idegennek egymást, hiszen két külön felállásban már hosszú évek összeszokott játéka jellemző rájuk. Ám a rajongók tudják, hogy Kaltenecker Zsolt, Borlai Gergő és Lukács Péter esetében ennél sokkal többről van szó: a dobos fenomén Borlai a hazai jazz két legbátrabb zenekarának alapító tagjaként most e két együttes szólistáival kovácsolódik egy közös zenekarrá. Az egykori European Mantra gitárosára – Lukács Péter – illetve a nemrég megszűnt Kaltenecker Triót vezető billentyűsre egyaránt jellemző, hogy a kortárs improvizáció lehetőségeit olyan hihetetlenül széles keretek között értelmezik, amelyre az általuk képviselt magas színvonalon pillanatnyilag nehéz találni további magyarországi példákat. A három zenész játéka a két formáció közös többszöröse: fantasztikus együttjáték, a fizika határait súroló technikai megoldások, megalkuvásoktól mentes dinamikai és harmóniai megoldások teremtenek egyedi műfajt a színpadon.”

A cikkelős neve: [stanley]
A cikkelés ideje: 2009.01.26.